Alkalmazott táplálkozástudományi ismeretek
ONLINE IR PROGRAM
“RÉS A PAJZSON” 2020
Egy kis nyárias saláta ötlet
Gyorsan elkészíthető, mégis izgalmasabb mint egy szimpla saláta.
Colitis ulcerosa és bizonyos gyógynövények
Boswellia kivonat (tömjénfa). Jelenlegi álláspont szerint a leukotriének szerepet játszanak a colitis ulcerosa gyulladásos folyamataiban.
Az inzulin alternatívája is lehet?!
Japán kutatók vizsgálatai szerint a fokhagymában olyan anyag található, amely a cukorbajos egerekben csökkenti a magas vércukorszintet. A sikeres állatkísérletek után cukorbetegek bevonásával tervezik a tudományos munka folytatását.
Évek óta tervben lévő projektünk hamarosan megmutatja magát!
Az első Táplálkozás-Beállítás szakácskönyv több mint 70, kézzel válogatott recepttel és képpel nemsokára elérhető lesz a webshopban.
Amikor először hallottam róla, önkéntelenül is arra gondoltam: „Ez a pasi valószínűleg nem szeret enni.” Pedig Mezei Elmira mesélt róla tavaly ősszel, az első könyvbemutatóm után. Aztán elolvastam egy interjúját, és elgondolkodtatott az a mások iránti elkötelezettség és tenni akarás, ahogy az autista gyerekek gyógyításáról beszélt. A harmadik találkozásunk már az egyik előadásán történt, ahol […]
…csak a legtöbben nem ezt hallgatják! Az emésztőrendszer épségének és egységének megtartása vagy éppen helyreállítása mind a Hagyományos Kínai Orvoslásban, mind a Makrobiotikában fontos szerepet tölt be… aki nem eszerint ismeri (vagy még rosszabb, tanítja) ezeket a táplálkozási megközelítéseket, annak idehaza csak javasolni tudjuk, hogy merüljön el mélyebben a kapcsolódó módszerekben (aminek a legjobb módja […]
Nyilvánvalóan a nyers tej, mint összetevő kuriózumnak számít (bár ebből kifolyólag arra lehet következtetni, hogy szabadon tartott, füvet legelő, egészséges tehenekről beszélünk), azonban mindenképp egy teljes (zsíros) tejből készült, hosszan (és baktériumokkal) érlelt (min. 8-9 hónapos), kemény sajtot látunk a képen. A megfelelő érlelés önmagában is biztosítja, hogy a sajt tejcukor(laktóz) mentes lesz és a […]
Gyakran (és talán jogosan) felmerül a kérdés, hogy ugye „mire kenjük”? Én pedig általában adom azt az őszinte választ, amit ebben az esetben én szoktam tenni… talán nem minden alkalommal lenne indokolt, de úgy érzem, hogy ez egyben erősíti azt, amit a minden napokban is célul tűzünk ki: hitelesen képviselni a Táplálkozás-Beállítás alapelveit! Akkor is, […]
hogy ne használjatok/fogyasszatok magas omega-6 zsírsav-tartalmú növényi olajokat kifejezetten sütéshez-főzéshez! És ez alkalommal nem a transzzsírok kérdéseit fogjuk újra feszegetni, azt már megtettem számos bejegyzésben, melyeket megtaláltok az oldalon is. A fent említett többszörösen telítetlen zsírsavakat (omega-6) tartalmazó növényi olajok, mint például a legtöbb közismert növényi olajok: kukorica, szója, repce, napraforgó, földimogyoró, len, mandula, tökmag, […]
-Üdvözöllek, Ákos. Azért találkoztunk újra, hogy folytassuk a korábbi beszélgetésünket, ami az interneten nagy érdeklődést keltett. És azért is, mert azóta Londonban részt vettél egy GAPS szakértői továbbképzésen. Elmondanád, hogy mik azok az új információk, amikkel gazdagodtál? – Nagyon sok fontos részlettel, kiváló szakértők ismereteivel és egy hihetetlen kapcsolatrendszerrel. Magát a GAPS-nak nevezett módszert már […]
Az ADHD és az autizmus kezelésében a táplálkozásterápiás, speciális étrendi megközelítés eléggé ellentmondásos terület, a szakemberek és a laikusok egyaránt megosztottak a tekintetben, hogy van-e értelme ezzel foglalkozni, és ha igen, akkor hogyan. Bartha Ákossal szeretnék rendet vágni ebben a kérdésben. Először arra kérlek Ákos, hogy mutatkozz be pár szóban. -Bartha Ákos vagyok, az alapképzettségemet […]
A bél egyik fő funkciója, hogy helyet biztosít a szervezet immunrendszerét képező szövetek 70%-nak! Ezek úgynevezett limfoid szövetek, melyek közvetlenül a bélrendszerhez kapcsolódnak. Tapasztalataink szerint a limfoid szövetek elváltozásaira a teljes vérképből is lehet már következtetni. Több különböző szövetről beszélünk, melyek olyan immunsejteket tárolnak és “érlelnek”, mint a limfociták, ők az immunrendszer leghatékonyabb várvédő katonái, […]
Hashimoto elnevezésű pajzsmirigy-működési zavar, hosszú ideje makacsan emelkedett anti-TPO eredménnyel (500-1000 U/ml feletti értékek)… és az “omega-6 zsírsav érzékenység”: Pár hónappal ezelőtt kezdtünk felfigyelni erre az összefüggésre, de akkor még sötétben tapogatóztunk és nem volt elegendő időnk az esetlegesen fellelhető tudományos és laborvizsgálati háttér áttanulmányozására… ez jelenleg is folyamatban van, azonban a következő szakmai megfigyelés […]
3. A harmadik kockázati tényező a csecsemők gyomorsav és emésztési problémáinak hátterében, az az anyatejes táplálás hiánya vagy túl korai befejezése. Nincs értelme ezt a témát hosszasan taglalni (most nem is ez a lényeg és női oldalakon megteszik ezt mások is), megjegyzésként talán csak annyit, hogy a WHO (World Health Organization) is minimum 6 hónapos […]
Még nincs fiókod? Regisztrálj Most!
Vissza a Bejelentkezéshez
Örülünk, hogy itt vagy, nézz körül!
A megadott e-mail címre küldjük az ideiglenes jelszavad
Biztosan törölni szeretnéd a Profilod?
Profil törlése
Sajnáljuk hogy így döntöttél. Reméljük, hogy mihamarabb viszonlátunk
Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!