Alkalmazott táplálkozástudományi ismeretek
ONLINE IR PROGRAM
“RÉS A PAJZSON” 2020
Egy kis nyárias saláta ötlet
Gyorsan elkészíthető, mégis izgalmasabb mint egy szimpla saláta.
Colitis ulcerosa és bizonyos gyógynövények
Boswellia kivonat (tömjénfa). Jelenlegi álláspont szerint a leukotriének szerepet játszanak a colitis ulcerosa gyulladásos folyamataiban.
Az inzulin alternatívája is lehet?!
Japán kutatók vizsgálatai szerint a fokhagymában olyan anyag található, amely a cukorbajos egerekben csökkenti a magas vércukorszintet. A sikeres állatkísérletek után cukorbetegek bevonásával tervezik a tudományos munka folytatását.
Évek óta tervben lévő projektünk hamarosan megmutatja magát!
Az első Táplálkozás-Beállítás szakácskönyv több mint 70, kézzel válogatott recepttel és képpel nemsokára elérhető lesz a webshopban.
Tojáslepénybe tekert spenót és májkrém. A tojáslepény 3 tojásból (egy egész+2 sárgájából), egy evőkanál tápióka -keményítőből, 2 kiskanál kollagénből (GAL) és egy kis kókusztejszínből készült+egy kis só) Az összetevőket egyenletesen elkevertem, majd serpenyőben kisütöttem. A májkrém receptemet ismeritek már👉egy nagy vöröshagymát és 3 gerezd fokhagymát apróra vágtam, kókuszzsíron megpirítottam, hozzá adtam a májat ( 2 […]
Köszönjük, hogy a tegnapi teltházas “Inzulinrezisztencia komplexen és másképpen” előadásunk helyszíni Résztvevőinek a Pharma Nord Kft. ajándékként rendelkezésünkre bocsátotta a képen látható értékes kiskönyvet. Sok sikert a Résztvevőknek. Táplálkozás-Beállítás Csapata
Itt az ősz, így sok sütőtökös receptet tudok nektek hozni. 🤗😋 Ebéd-vacsora alternatíva: Sütőben sült sütőtök és cékla (kis kókuszzsírral megkenve kb 35-40 percet sütjük előmelegített sütőben, fűszerezésnek sót és kakukkfüvet használtam, de ízlés szerint lehet módosítani) rizs, friss répa hasáb és sütőben sült kacsacomb (tálaláshoz leszeldtem a csontról) Szép napot Nektek!
Nagyon úgy fest, hogy az egészséges étrend mellett néhány konkrét, jó minőségű étrend-kiegészítőnek igen nagy szerepe van számos metabolikus szindróma esetében (IR vagy éppen várandósság alatti cukorbetegség): Forrás: a képen
Nagyobb adag főtt édesburgonya, spenótos-cukkinis-hagymás csirke👉 a hagymát és a cukkinit apróra vágtam, kókuzszsíron megpirítottam, majd hozzá adtam az apróra vágott csirkét, készre sütöttem, csak a végén tettem hozzá a spenótot. Került bele egy kis alaplé is, hogy ízesebb legyen. Szigorú paleolit AIP-ben is megfelelő recept. Szép napot Nektek!
A burgonyát megfőztem, majd pici zsiradékon megpirítottam, hozzá adtam az apróra vágott koriandert. Egy kisebb vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát és egy újhagymát apróra vágtam, zsiradékon megpirítottam, majd hozzá adtam az apróra vágott májat (borjúmáj volt, de nyúl/kacsa/csirkemáj is tökéletes). Mindig hangsúlyozzuk a máj fogyasztás fontosságát, azt javasoljuk, hogy 2-4 naponta fogyasszatok, hisz nagyon magas a […]
Nagyszerű mérföldkőhöz ért újra a Táplálkozás-Beállítás rendszere. Szakmai együttműködésünk fényében keressetek minket az Iberogast oldalán is: http://www.iberogast.hu/ – természetes segítség emésztési problémákra Aki járt már pl. emésztőrendszeri Fórumestünkön (a következő november elején várható), tudja miért… 🙂 igen megtisztelő számunkra mindez, valamint várjuk a Gyógyszerészeket a nekik szervezett speciális előadások egyikére az elkövetkező hónapokban. Sok sikert […]
A Táplálkozás-Beállítás rendszere az utóbbi években bőségesen bizonyított mind szakmai kompetenciában, mind Ügyfeleink eredményeiben. Magyarországon eddig 7000 érdeklődőt szolgáltunk ki egyéni konzultációkon keresztül, és csak az elmúlt hónapokban 3000 résztvevő jelent meg rendezvényeinken. Ezért úgy döntöttünk, hogy eljött az idő számunkra kilépni a nagyvilág közönsége elé. A szándékunk nyílt előadások tartása és egy nemzetközi tanácsadói […]
Ebéd/vacsora alternatíva (markáns anyagcsere-profilok számára remek, amennyiben a napi össz szénhidrát-bevitel 140 gramm körül marad): kókusztejszínes bárányragu, fehér rizzsel és friss korianderrel. Ragu elkészítéseEgy kisebb vöröshagymát kókuszzsíron megpirítottam, majd a darált bárányhúst hozzáadtam, készre sütöttem. Mikor a hús már puha, egy kis kókusztejszínt hozzáöntöttem, hogy szaftosabb legyen, végül reszelt fokhagymát is tettem bele. Fűszerezésnek sót, […]
Még nincs fiókod? Regisztrálj Most!
Vissza a Bejelentkezéshez
Örülünk, hogy itt vagy, nézz körül!
A megadott e-mail címre küldjük az ideiglenes jelszavad
Biztosan törölni szeretnéd a Profilod?
Profil törlése
Sajnáljuk hogy így döntöttél. Reméljük, hogy mihamarabb viszonlátunk
Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!