Alkalmazott táplálkozástudományi ismeretek
ONLINE IR PROGRAM
“RÉS A PAJZSON” 2020
Egy kis nyárias saláta ötlet
Gyorsan elkészíthető, mégis izgalmasabb mint egy szimpla saláta.
Colitis ulcerosa és bizonyos gyógynövények
Boswellia kivonat (tömjénfa). Jelenlegi álláspont szerint a leukotriének szerepet játszanak a colitis ulcerosa gyulladásos folyamataiban.
Az inzulin alternatívája is lehet?!
Japán kutatók vizsgálatai szerint a fokhagymában olyan anyag található, amely a cukorbajos egerekben csökkenti a magas vércukorszintet. A sikeres állatkísérletek után cukorbetegek bevonásával tervezik a tudományos munka folytatását.
Évek óta tervben lévő projektünk hamarosan megmutatja magát!
Az első Táplálkozás-Beállítás szakácskönyv több mint 70, kézzel válogatott recepttel és képpel nemsokára elérhető lesz a webshopban.
Recept: (2 főre) Egy vöröshagymát apróra vágtam, kockákra vágtam fel a sütőtököt (50-60dkg). Kevés kókuszzsíron megpirítottan a hagymát, majd hozzáadtam a sütőtököt is, amit puhára sütöttem. Fölöntöttem vízzel, kicsit forraltam. Fokhagymát, gyömbért reszeltem hozzá, sóval, borssal, curryvel fűszereztem. Összeturmixoltam, majd a végén egy kis kókusztejszínt öntöttem hozzá. Levesbetétnek itt serrano sonkát használtam, de algalappal, vagy […]
Recept:
(2 főre)
Egy vöröshagymát apróra vágtam, kockákra vágtam fel a sütőtököt (50-60dkg). Kevés kókuszzsíron megpirítottan a hagymát, majd hozzáadtam a sütőtököt is, amit puhára sütöttem. Fölöntöttem vízzel, kicsit forraltam. Fokhagymát, gyömbért reszeltem hozzá, sóval, borssal, curryvel fűszereztem. Összeturmixoltam, majd a végén egy kis kókusztejszínt öntöttem hozzá. Levesbetétnek itt serrano sonkát használtam, de algalappal, vagy pirított májjal is nagyon finom. Ízlés szerint..☺️
Egyszerű, gyorsan elkészíthető recept. Próbáljátok ki! 😋☝️ Szép napot Nektek!
Még nincs fiókod? Regisztrálj Most!
Vissza a Bejelentkezéshez
Örülünk, hogy itt vagy, nézz körül!
A megadott e-mail címre küldjük az ideiglenes jelszavad
Biztosan törölni szeretnéd a Profilod?
Profil törlése
Sajnáljuk hogy így döntöttél. Reméljük, hogy mihamarabb viszonlátunk
Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!