Alkalmazott táplálkozástudományi ismeretek
ONLINE IR PROGRAM
“RÉS A PAJZSON” 2020
Egy kis nyárias saláta ötlet
Gyorsan elkészíthető, mégis izgalmasabb mint egy szimpla saláta.
Colitis ulcerosa és bizonyos gyógynövények
Boswellia kivonat (tömjénfa). Jelenlegi álláspont szerint a leukotriének szerepet játszanak a colitis ulcerosa gyulladásos folyamataiban.
Az inzulin alternatívája is lehet?!
Japán kutatók vizsgálatai szerint a fokhagymában olyan anyag található, amely a cukorbajos egerekben csökkenti a magas vércukorszintet. A sikeres állatkísérletek után cukorbetegek bevonásával tervezik a tudományos munka folytatását.
Évek óta tervben lévő projektünk hamarosan megmutatja magát!
Az első Táplálkozás-Beállítás szakácskönyv több mint 70, kézzel válogatott recepttel és képpel nemsokára elérhető lesz a webshopban.
Tojáslepénybe tekert spenót és májkrém. A tojáslepény 3 tojásból (egy egész+2 sárgájából), egy evőkanál tápióka -keményítőből, 2 kiskanál kollagénből (GAL) és egy kis kókusztejszínből készült+egy kis só) Az összetevőket egyenletesen elkevertem, majd serpenyőben kisütöttem. A májkrém receptemet ismeritek már👉egy nagy vöröshagymát és 3 gerezd fokhagymát apróra vágtam, kókuszzsíron megpirítottam, hozzá adtam a májat ( 2 […]
Tojáslepénybe tekert spenót és májkrém.
A tojáslepény 3 tojásból (egy egész+2 sárgájából), egy evőkanál tápióka -keményítőből, 2 kiskanál kollagénből (GAL) és egy kis kókusztejszínből készült+egy kis só) Az összetevőket egyenletesen elkevertem, majd serpenyőben kisütöttem.
A májkrém receptemet ismeritek már👉egy nagy vöröshagymát és 3 gerezd fokhagymát apróra vágtam, kókuszzsíron megpirítottam, hozzá adtam a májat ( 2 főre kb. 40 dkg, nyúl/liba/kacsa/csirke) készre pirítottam. Kis kókusztejszínt hozzáadva összeturmixoltam. Ízesítésnek sót, borsot használtam és friss zöldfűszereket: bazsalikom/petrezselyem/koriander/kakukkfű. (Kiegészítésnek használható hozzá főtt tojás és répa.)
Szép napot Nektek!
Még nincs fiókod? Regisztrálj Most!
Vissza a Bejelentkezéshez
Örülünk, hogy itt vagy, nézz körül!
A megadott e-mail címre küldjük az ideiglenes jelszavad
Biztosan törölni szeretnéd a Profilod?
Profil törlése
Sajnáljuk hogy így döntöttél. Reméljük, hogy mihamarabb viszonlátunk
Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!