A vírusok elleni védekezésről

A vírusok elleni védekezésről

Palágyi Adrienn
2020.03.24.

Részben referálva Szabó Gál Bence Barátom mellékelt bejegyzésére, szeretnék néhány további információval és kiegészítő ismerettel szolgálni a VÍRUSOK elleni védekezéshez (és a felülfertőződések elkerüléséhez is – akár koronavírus COVID-19).
Bence cikke alább olvasható.

VÍRUSOS fertőzések esetében egészen egyértelmű kulcstényező a szervezetünk D-vitaminszintje (NEM a külső hőmérséklet). És ez a megfigyelés egyáltalán nem újkeletű. Hogy nagyon ne is menjünk vissza az időben: egy több évtizedes adatokra támaszkodó norvég statisztikát idéznék (többek között) az influenza-vírus kapcsán Dr. Moan-ék munkásságából (FORRÁS). A norvég kutatók 60 nmol/L D-vitaminszint alatt határozták meg a veszélyzónát a vírusfertőzések vonatkozásában. Az tehát, hogy a vírusok alacsony D-vitaminszint mellett nagyon veszélyesek, számunkra a továbbiakban nem is kérdéses (ezt különben a kínaik is végig tudták, számos komoly kutatásuk ismert a témában).

A norvégokhoz hasonló következtetésekre jutott Dr. Grant Kaliforniában már 2008-ban, publikált tanulmányának röviden összefoglalható, igen “beszédes” következtetései (FORRÁS):
— az északi-amerikai (USA) államokban élők gyakrabban fertőződnek meg,
— télen több a vírusfertőzés,
— a megfelelő D-vitamin- és ezzel együtt járó Cathelicidinszint erős védő hatású, minden életkorban.

Noe 2017-ben (FORRÁS), valamint Teymoori-Rad és munkatársai 2019-ben is ugyanezeket a következtetéseket vonták le (ez utóbbi egy nagyszerű összefoglaló tanulmány, szakértőknek érdemes lenne végigolvasni. FORRÁS).

Ráadásul a megfelelő D-vitaminellátottság megemeli a Cathelicidin -és Defensin szintet, illetve előnyösen szabályozza a vérnyomást is, ami kifejezetten fontos a felmerülő szövődmények kapcsán (FORRÁS).
Egy 2015-ös ausztrál tanulmány arról számolt be, hogy napi 20.000 NE D3 vitamin komoly mértékben csökkenti a légúti fertőzések kockázatait (FORRÁS: Menzies Institute for Medical Research; Steve Simpson; RCT 2015).

Nem is részletezném tovább a megfelelő D-vitaminszint és a légutakat érintő fertőzéses megbetegedések kapcsolatát, nézzünk inkább konkrét céltartományokat.

Nemzetközi hírnévnek örvendő kutatók (pl. Prof. Dr. Henry Lahore) szerint a vírusjárványok (elkerülve egyben a légzőszervi és szív- és érrendszeri komplikációkat is) elkerülése végett 150-250 nmol/L (más mértékegység szerint 60-100 ng/mL) D-vitaminszintre törekedjünk. Jelenleg idehaza a referenciatartomány alsó, még ideálisnak tekintett értéke 75 nmol/L. A legkritikusabb téli időszakban (január-február-március), valamint a jelenleg kialakult helyzetben magasabb szintet szükséges tehát biztosítani (!):

1. Természetesen napozzunk sokat (naptejek NÉLKÜL, déli órákban; bőrpírig, de a leégést kerülve), ha tehetjük.
2. A immunrendszer támogatása kapcsán fontos odafigyelni a Bence által is említett „négyszögekre” (Mikronutri-Funkcionális protokollok™): D3- és A-vitamin—magnézium (megfelelő biológiai hasznosulású)—C-vitamin.
Jód—szelén—cink—réz (megfelelő biológiai hasznosulásúak)

Túl az N-acetil-cisztein (pl. ACC) és a Laktoferrin immunológiai hatásain, Mi, a Táplálkozás-Beállításnál mindenképp javaslunk 2-4 milligramm/testsúlykilogrammnyi gyógynövény-gomba kivonatot is (poliszacharidokra sztandardizálva), fokozva a szervezet természetes védekezőképességét az ölősejtek vonalán (én napi 2 adag Nutri-Kávét iszom vízzel, ez 150 mg aktív hatóanyagot, azaz poliszacharidot biztosít számomra) (FORRÁS).

Néhány étel A-vitamintartalma 10 dkg-okra vetítve (az A-vitamint mindenképp állati eredetű ételekkel vigyük be, mert ezekkel az ételekkel cink, réz és szelén is társul, sok minden más mellett), átlagos adatok:
— Pecsenye libamáj: 31.000 NE
— Borjúmáj: 39.000 NE
— Csirkemáj: 11.000 NE
— Sertésmáj: 22.000 NE
1 nagy evőkanál tőkehalmáj-olaj: kb. 14.000 NE.

Lizin- és glicintartalmuk miatt fogyasszunk naponta csontleveseket is.

Vészeljük át gyorsan ezt az időszakot, különösen vigyázzunk az érzékenyebbek egészségére.

Sok sikert kívánunk az egészséghez,
Bartha Ákos
@@@ UI: ha valaki a magánvérvételi helyünkön beváltja a kedvezményes kuponunkat és emellett D-vitaminszintet is nézet, akkor megajándékozzuk egy nagy dózisú, kiváló hasznosulású D-vitaminkészítménnyel (március 18-ától érvényes, kizárólag ezen a helyszínen):
https://www.synlab.hu/…/locati…/74/services/11/opening-hours
(Lásd. március 7-ei Facebook bejegyzésünk)

Bence cikke (GAL Vitamin oldalról, március 13.):
<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php…” width=”500″ height=”302″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowTransparency=”true” allow=”encrypted-media”></iframe>

Források:
Dermatoendocrinol. 2009 Nov;1(6):307-9.
Influenza, solar radiation and vitamin D.
Moan J, Dahlback A, Ma L, Juzeniene A.

J Int Assoc Provid AIDS Care. 2017 Jul/Aug;16(4):315-320.
Cholecalciferol 20 000 IU Once Weekly in HIV-Positive Patients with Low Vitamin D Levels: Result from a Cohort Study.
Noe S et al.

Photochem Photobiol. 2008 Mar-Apr;84(2):356-65.
Hypothesis–ultraviolet-B irradiance and vitamin D reduce the risk of viral infections and thus their sequelae, including autoimmune diseases and some cancers.
Grant WB

Rev Med Virol. 2019 Mar;29(2):e2032.
The interplay between vitamin D and viral infections.
Teymoori-Rad M, Shokri F, Salimi V, Marashi SM.

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/

J Immunol. 2006 Dec 15;177(12):8658-66.
Human alpha- and beta-defensins block multiple steps in herpes simplex virus infection.
Hazrati E et al.

Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!